2024.10.07

  Hetek óta nem írtam itthon, az íróasztalomnál ülve. Csipkerózsa tea fő, a szekrényben gyömbérkeksz, borús idő volt mai is, felmostam a lakást. Sosem szerettem még ennyire az őszt: egészben érzem, sejtszinten. 

 Először van ágyam, felsikkantottam múlt héten Andrisnak, hogy nekem még sosem volt ilyen szép szobám. Nem figyeltem, komolyan vette-e, amit mondok, én is csak később jöttem rá, hogy tényleg. Illegetem magam a tükörben, és sírni kell, mikor az emberek megjegyzik, milyen szép vékony vagyok, és én legszívesebben körbemutatnám a szép ágyneműm és az egészséges növényeim, a gyógyteáim, amiket French pressben főzök, a hosszú kockás ingeim. Most a legjobb a fény, milyen jó, hogy kivágtuk papírból a bútorokat és kirakósként találtuk meg a tökéletes elrendezést, pedig nem is tudtuk még akkor, mennyire tökéletesen fog működni, amit elgondoltunk. 

 Múlt héten egészen kimerültem, de most két szabadnapom is volt, és most jól vagyok. Aludtam tizenhárom órát, nem töltöttem a stábbulin csak tíz percet: épp csak beleittam a tubaszódámba, aztán eliszkoltam. Nap végén úgy zokogtam, mint egy gyerek, úgy sajnálom, szipogtam Zsuzsi válása dőlve, csak annyira fáradt vagyok. Simogatott, elkísért a Móriczra. Milyen furcsa érzés a városban úgy járni-kelni, hogy tudom, nem futhatok beléd. 

 Tegnap este a Puskinban találkoztam Paolával, gyönyörű volt, megint levágta a haját, szét kellett csókolni. Szerette volna, hát jött az Andris is, figyelnem kellett, ne legyek olyan, aki szabadkozik. Huszonegy éves koromra elkezdtem mások hibáiból tanulni. Apával negyven percet beszéltem ma, hiányzik. Büszke rám, isteni jót beszélgettünk, érzem, ő örül a legjobban annak, hogy most boldog vagyok. Nem pontosan értem, most miért kezdtem el megint sírni, talán mégsem pihentem ki magam eléggé. Még egy hónap, erre gondolok, és összeszorul a gyomrom. Vissza akarom kapni az életem, morogtam Andrisnak, nevetett rajtam, kis cuki, mindig ezt mondja. Ma jön, nem alszom megint. Már egy hete nem tudok felgyógyulni, hát rosszabbul viselem a kialvatlanságot és zavar az igazságtalanság. 

 Most megint Márait olvasok, és erről jutottál eszembe. Alá is húztam neked: "Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja. Tudniillik, azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el." Ez tetszene neked, ezt mondtad te is a Mashben azon a bizonyos estén, amit a legtöbbet meséltem bárkinek, és aminél valóságosabbat álmodni sem lehet. Paolának sokat meséltem tegnap, ezt mondtam én is, hogy szeretni foglak mindig. És hogy persze mást is, másképp, de gondolok rád és kicsit hiányzol is talán. Most talán jobb lehetnék hozzád, őszintébb, mert most más tesz boldoggá, és már kevéssé érdekelsz. De attól még figyelni fogok rád és írni neked. 

 Tetszene neked ez az ősz, simább, édesebb, mint a tavalyi. Átírtam a könyvet, tudod, de még nem mutattam. Nem tudom, honnan ez a rengeteg bátorságom, talán túl sokszor szidnak túl keményen. A key grip elmondta a gyártásvezetőnek, hogy a tamás úgy beszél velünk, mint a kutyával. Milyen felszabadító volt ezt tizenöt éve a szakmában dolgozó, meglett embertől hallani. Hát nem csak képzeltem, hát tényleg jobb vagyok ennél. 

 Tetszene neked az is, ahogy most élek, ahogy a hajam viselem, ahogy az emberekhez szólok. Mennyi érdekes embert ismertem meg, neked akarom elmesélni, te értenéd. 

 Most mégis azt gondolom, hogy nem hiányzol. Az Andrist várom, nemsokára itt lesz megint, milyen szépen néz, ha látnál minket, te biztosan tudnád, milyen boldog tudok lenni vele. Mégsem akarom, hogy lásd, talán beláttam, hogy ez már nem rád tartozik, ebben már nincs részed. Holnap lesz egy hónapja, hogy elhívtam a Borozóba, milyen furcsa, én mintha örökké ebben a filmben lennék már, és nem is emlékszem a nyárra meg depresszióra. 

 Most megint sírok, pedig tökéletes napom volt: először aludtam én vissza, és főztem le csak egy kávét, fűtöttem, ettem a tegnapi levesből. Ha csak egy hónap, azt ki lehet bírni, ezzel nyugtatom magam. Sosem voltam még ilyen gazdag, fel sem fogom, csak dugdosom a pénzt, minél tovább ne kelljen utána ezt tennem magammal megint. Felhívtam a Lilit, utazni kéne. Nem kerülni akarlak, félre ne érts. De melegre van szükségem, egy felfedezetlen óvárosra és lehetőleg sós levegőre, különben a belesüllyedek megint a fehér falakba, a hajnali kelésekbe és csak siratnám a munkával töltött rengeteg kidobott, rossz-rossz időt.