2024.09.19

 Nem tudok arról írni, ami jó, pedig most egyszerűen minden az. Attól félek, hogy felébredek hajnal három körül a konyhám közepén, ahogy szoktam, és körbe kell járnom a lakást, hogy megbizonyosodjak, eddig tartott az álom, már megébredtem. 

 A forgatás persze iszonyú kimerítő, és hiába listázom, kivel és mit nevettem, vesznek körbe iszonyú szeretettel és érzem magam egyre komfortosabban a káoszban, aktívan fáradok. Pedig szedem a vitamint éd takarítom a piciszobát, kimosom a sötéteket, öntözöm a fikuszt. Kapszulát veszek és zabtejet, a konyhapulton ülve beszélgetek a lakótársaimmal, kint már hideg van, a szobámban füstölő ég és a kislámpa. Petivel a begyújtott cserépkályha előtt isszuk a forralt bor, remélem őt soha nem vesztem el, gondolom, miközben megint egyetértünk valamiben és hangosan nevetek. A vonaton a nyár zenéit hallgatom, rég szerettem ennyire az őszt, teát iszom és a Cementkertet hallgatom. Lett túranadrágom és túrakabátom, végre láttam Paolát, nem maradtam a Borozóban Kolos születésnapján, csak másfél órát, mert ragadt a szemem és zavartak a többiek.

Néztem a Balatont, kint esett az eső, és ebben a fülledt giccsben jutott eszembe, hogy pár hete arra gondoltam, hogy én soha többé nem akarok úgy érezni, ahogy veled, és tessék. Én nem akarok elhamarkodottan kijelenti semmit, de ha ezután csak ebben a zárkózott, biztonságos szeretetet lesz részem, ami most vele van, akkor nekem az jó, én így tudok élni. Semmi kétségem afelől, hogy mindig szeretni foglak, de micsoda megkönnyebbülés, hogy lehet mást is máshogyan. Attól rettegtem, hogy nem fogok más annyira, mint téged, és tényleg nem, és ez a legjobb dolog, ami velem lehet, mért én beléd is majd belepusztultam, nem akarom ezt soha többé. 

 Andris a szememre veti, hogy bizalmatlan vagyok, és érzi, mikor hallgatok el dolgokat és mennyi mindenről nem beszélek: zavarják őt a csendjeim, az eltartás. Ha szerelmes vagy még belé, akkor kezd újra vele, mondom, és beleszívok a cigarettámba, megijedek, hogy kívülről nézem magam az ágyon és hogy kövülök. Persze csak félreértettem, ebből jövök rá, hogy örökös készenléti állapotban állok, és csak ritkán engedem magam feloldódni a boldogságban, pedig milyen szorosan ölel, milyen szépen néz. 

 Nem fogom elmesélni, ahogy volt, mert széteshet bármikor, és akkor ostobának érezném magam. Ne érts félre, én olyan boldog vagyok most, hogy arról írni sem lehet, csak azt mondom, hogy ez hozzátartozik a boldogsághoz, hogy elfogadom: elmúlik. 

 Elkéstél. Általában nem érdekel, de most kialvatlan vagyok, ezért fáj, álmomban vitatkozom veled, én pontosan tudom, mit kifogásolnál, hallom, ahogy a fejemhez vágod, hogy áltatom magam, pedig nem, és te sosem értenéd, hogy ő volt az első, aki kinyitotta nekem a világot, és megnevetetett és úgy beszélek vele, ahogy veled soha nem tudtam. Neki köszönhetem, hogy kiszorított téged, hogy most kapok levegőt, hogy a Borozóban is szó nélkül otthagytalak, mert szántam, ahogy viselkedsz. 

 Már tudom, ha ő nem, majd lesz más. Mindig lesz más, igazad volt, szerethető vagyok és szép, és egészében sosem birtokolható - még általad sem. 

 Őneki nem tudok írni, mert az magától értetődő. Meg akarlak tartani, mert évek óta téged jelöl minden e/2, és én mesélni akarok, mert ezt szeretem a legjobban, mesélni neked, mígnem nem marad belőled semmi, csak amit magamban megteremtek.