2024.09.01

  hogy elment a nyár. mindig így, de most kifejezetten nem érzékeltem az idő múlását. a mazochista loop után a hirtelen jóság teljesen kibillentett, és most úgy történnek a dolgok, hogy nem is értem igazán. 

 már megvolt az első önálló napom a sorozatban állandó asszisztensként. anyával reggeliztem a héten, a magunk nyelvén kértünk bocsánatot. és Lilivel voltam a levesezőben - kétszer is! - és iszonyú finomakat ettünk és ünnepeltünk, és a hollóba is kétszer mentünk, pedig egyet sem terveztünk. kevert White russiant, végre-végre könnyű volt minden. és találkoztam bogival is, meg voltam egy másik filmben egy napot, lett könyvelőm, hazahoztam a könyveim, megnéztem egy évad girlst, vettem futócipőt, hogy bírja a lábam, meg karabinert a kulacsomhoz. már én adom ki a rádiókat, 4:30kor kelek (holnap is), és húszezer lépést megyek egy nap. 

 hogy gyűlöltem forgatni! és félek, hogy ez megint változik majd, de most ez rángatott ki a mocsaramból. keretet ad és rendszert, szeretem. és a többiek is szeretnek engem, és én lubickolok a figyelemben és a törődésben, mert megszoktam, hogy semmibe vesznek. az, hogy harmadrostásom, egyszerre tölt el örömmel és nyugtalanít: jól esik, de zavar, mennyire nem illeszkedik az életembe. nem tűnik valóságosnak. a másodrosta milyen jó volt: megnevetettem őket, a történeteim meglepték még a Németh g-t is. a tegnapi írásbeli szörnyű-szörnyű, leadtam valamit, mert apa mérges lett volna, ha nem, de csak elsunnyogtam a feladatot és magamat kíméltem. el sem olvastam a novellát, amit feladtak, fogalmam sincs, miről szól. túl fáradt voltam. 

 most hétvégén is korán keltem magam, hogy maradjon a bioritmusom. emiatt alig tudom rávenni magam bármire és többnyire fekszem. nem baj, nyugtatom magam, annyira megterhelő a munka, hogy teljesen oké, ha így dolgozod fel. ez igaz, nyugtázom. kezet rázom magammal. jövő héten hat napot megyek, és általában túlórázom, tehát 13 óra munka, plusz 2-őt elvesz az utazás, és akkor egy órám marad úgy amúgy a napból, a többiben aludni próbálok. erre a beszűkölésre volt szükségem, pedig nem tudtam.  

 kedvesem, rád igyekszem minél kevesebbet gondolni. legutóbb leszidtalak, mert nem érdekelt eléggé a diplomafilmünk, és még nem tudod, de én már lemondtam róla magamban. sokszor eszembe jut, de nem tudok ezzel foglalkozni, ez is kiszorult. ahogy annyi minden. téged is egyre kevesebbszer kereslek, és másokkal vagyok kedves, mert már tudom, hogy ilyet is lehet. és bogi is milyen egyszerűen és pontosan összefoglalt téged, nagyon fájt, de azóta én meg vagyok bántva, mert már értem, miért nem beszélsz hozzám soha, és nagyon fáj, de közben magamat is hibáztatom, hogy miért álltam bele, miért tartott eddig. a legboldogabb akkor lennék, ha elmúlna minden, ha lehetnél a barátom, mint benci a boginak és akkor feloldódhatnák mind a ketten. sokszor mesélnék szívesen, mennyi mindent értékelnél. aztán van más, mindig van más, akinek mesélni lehet. 

 nekem nem volt miből szeretnem téged.