2024.06.19

  Micsoda ünnep, hogy munkám lett és ezzel időm írni! El is felejtettem, milyen öröm felvenni a fonalat, és megörökíteni bármit. 

 Tegnap szörnyű meleg volt a szobánkban, hajnalig kínlódtam, pedig előtte milyen jót söröztünk Mimivel. Ezzel a kevés alvással mentem az UNKP konferenciára, mások előadása alatt írtam meg a sajátom. A légkondicionáló csak meleget fújt, folyt rólam a víz és szédültem, nem is bírtam már enni aznap semmit, pedig micsoda ebédet adtak. Estig maradtam, a fáradtágtól már a buszon bealudtam, írtam Gézénak, nem baj-e, ha kések. Hajat mostam, csak hideg vízben tusoltam, iszonyú jó volt, ezzel a kevés alvással táncoltam és ugráltam, vettem két hideg sört, felszálltam a buszra. A könyvemet már az erkélyén fejeztem be. 

 Gézánál lenni megint megmagyarázatlanul furcsa volt. Hogy ilyen jó állapotban mentem, különös szócsatákra nyitott terepet - bohózatnak tűnhetett, pedig súlyos dráma volt. 

 Minden kimondott vicc igaz. Elkezdett magához hasonlítani, pedig mióta tudni - azóta értem őt, hogy magamra gondolok közben. 

 Húsz percet bírt ki, már faggatni kezdett, tudhatná, hogy ez veszélyes, többet kellett volna várnia, túl sokszor hozta később is szóba, hogy én kivel mit, meg hogy vele lehetne-e. Arról sem bírt leakadni, hogy kiderítette: szerettem őt. Bosszantotta minden válaszom, pedig nem tudom, mire számított. Döbbenetes az egód, mondtam. 

 Féltékeny a környezetemben lévő férfiakra. Mindegyikre gyanakodik, és mint egy táncban: sosem adok neki egyenes választ. Zsörtölődött és szórakozott egyszerre, vicces volt, én nem fel- alá mászkáltam a gangon, átléptem a lábán, aztán leguggoltam elé, hogy felnézhessek rá. Zsíros volt a haja.  Amikor megkérdezte, hoztam-e piát, rávágtam, hogy igen. Röhögött, biztos hogy nem. Pedig de. Sosem csináltam ilyet, de tényleg vittem: véletlen a kedvenc sörét. Biztos, hogy nem ez a kedvenced. De, tényleg ez. Köszönöm. 

 Jó neked az a napszemüveg. Megláttam, és huh. Nagyon nőies voltál benne, nem kislányos. 

 Kösz. Akkor asszem nem veszem fel többet. 

 Mert nem akarsz tetszeni nekem? 

 Mert nem akarok tetszeni senkinek. Direkt semlegesen öltözöm, kerülöm, ami nőies. 

 Az komoly. Majd szólj, ha felnősz. 

 Beleszívtam a cigarettába, forgattam a szemeim. Egy ideig másról beszéltünk, aztán leguggoltam elé. 

 Nem tudom, miért, múlt héten pont arra gondoltam, hogy aszexuális vagyok. Persze tudom, hogy nem, de komolyan gondolkodtam rajta. 

 Pedig rólad gondolnám a legkevésbé, hogy aszexuális lennél. 

 Szóval kurvásnak tartasz. 

 Nem tartalak kurvásnak. Miért tartanálak? 

 Nem tudom, sokat annak gondolnak. 

 De ki? 

 Nem tudom, Géza. Sokan. 

 Most te játsszon az áldozatot. Minden, amit eddig mondtál: lebasztál engem, pedig te is folyamatosan áldozatszerepbe rakod magad. Imádsz áldozat lenni. 

 Azért mondod, mert nem mesélem el soha a teljes történetet. És mert folyton rám vetíted magad. 

 Az igaz. De attól függetlenül  tényleg áldozatszerepbe rakod magad. 

 Járkáltam megint fel- alá, mennyi mindenről vitatkoztunk. Elmondtam, hogy teljesen normális, ha magát tartja a világ közepének, mert mindenki csak magát tarthatja a világ közepének, mire rázta a fejét, ez nem erről szól, tudod mennyi ilyen ember van, mint én. Nem, mondtam, baromi kevés olyan ember van, mint te. Téged nem tartalak rosszindulatúnak, folytattam. Pedig az vagyok, felelte. Egyszerű az vagy, számító is, persze, de rosszindulatú - szerintem nem. 

 Az, hogy téged így baszogatlak, az egy kiváltság. Nagyon kevés embert baszogatok így. 

 Áh. Jah! Értem! Azta. Köszönöm. 

 Röhögtünk. 

 Látod, milyen cseles vagyok? Még te leszel hálás, amiért így viselkedem veled. 

 Annyira fantasztikus vagy Géza. 

 

 Előtte guggoltam akkor is, mikor megkérdezte, ha most azt mondaná, hogy... vagy megcsókolna, vagy... akkor mit tennék. Elfutnék, feleltem. 

 De miért? 

 Őszintén zavarodottnak tűnt. 

 Nem tudom. Jó, ez erős túlzás, hogy elfutnék. De elsétálnék, vagy valami. Érted. 

 De ha egy hónappal korábban lennénk? 

 Akkor megtenném. Egy szó nélkül. 

 Tényleg? 

 Aha. 

 Milyen kár, hogy nem vagyunk egy hónapja. 

 Ha-ha. 

 Abba kéne hagynod a pszichológiai könyvek olvasását.  

 Nem olvasok már pszichológiai könyveket. Sem cikkeket. Csak gondolkodom. 

 Na persze. 

 Megint magadból indulsz ki. 

 És még mennyi minden. Milyen vicces így leírva olvasni, látom őt fölém görnyedni, magamat a bokáimon egyensúlyozni, a szemébe nézni. 

 Bár most - magamtól egészen szokatlanul jól - kezelem őt és a hozzá fűződő viszonyom, egészen meglep, hogy mások mennyire furcsán állnak hozzá még mindig. Anyám bíztat, hogy álljak elé és varrjam el a szálakat: ha értene belőlünk bármit is, nem javasolná ezt. Milyen érdekes, pedig több éve beszélek neki folyton, és nem érti.  

 Lili sem érti, vagy legalábbis furcsán áll hozzá. 

Nem teljesen világos, mi a viszonya ehhez a dologhoz, de sokszor rá nem jellemző rosszindulattal ejt ki megoldásokat: azokat banalitásként kezeli. Leginkább csak sértő de legalább bántó kimenetelt jósol - legfőképp ilyen szándékokat - Géza részéről, és biztosra veszi azokat, pedig csak háromszor találkozott vele.