2024.03.20.

  Nálad szebb nem lehet soha neki. Egész nap gondoltam egy mondatra, aztán mostanra már azt sem tudom, miről szólt. Ezt az elsőt is csak azért írtam, mert valamit mondani akartam rólad és ma sokat néztelek - a pólód felgyűrődött, látni engedett egy szeletet a mellkasodból, és én arra gondoltam, vajon a tanárok látják-e, hogy észrevettem. 

 Elképzeltem, hogy az egyikük - aki amúgy jó barátod - odamegy hozzád, mikor sört isztok, beszélni kezdtek az egyetemről meg a gondokról és amikor a filmhez értek, ő azt mondja neked "ugye tudod, hogy a Hanna szerelmes beléd?" 

 Biztos tagadnád, mondanád, hogy nem, hiszen neki barátja van, fura a Hanna, ő mindig kerek szemekkel bámul és nagyokat hallgat, mire mondaná a Laci, hogy de nem, te ostoba, hát nem vetted észre, hogy rólad szól minden, amit beszél? 

 Akkor hallgatnál, vagy csóválnád a fejed, nem akartad tudni, te ezt nem, ez valami, amiről nem beszélünk. Terelnéd a szót, kellemetlenül éreznéd magad - vajon kíváncsi lennél azért, vagy teljesen ledobnád magadról? Visszapörgetnéd a fejedben, amit az együttélésről és a szerelemről mondtam, eszedbe jutna, hogy elfordítom a fejem, amikor velem viccelsz és hogy sírtam nálad, de nem árultam el, hogy miért. Ezekre gondolnál és hogy te ezt pontosan tudod, csak azt nem, hogy ezt más is látja, hogy ők mind tudják, hogy ennek a játéknak te is a része vagy - magad mellé engedtél, hogy megerősítést nyerj és csodáljalak. 

 Micsoda aljas, aljas kérdés, mikor megkérdezed, hogy hogy vagyok - érdekel, fontos vagyok neked. A kistesó, akire figyelni kell, a babácska, vigyázol rám és próbálsz a kedvemre tenni. És megszerettél velem dolgozni, pedig nem mondod, és meglepődsz, mikor okosat mondok vagy egyetértek veled. Eddig megszívtad magad - én is - de most engedünk és nyitunk. A verandádon állunk, szívjuk a cigarettát, amit a dohányomból sodorsz, kávét főzöl, a testvéreidről beszélsz,  féltesz engem, muszáj lenne aludnod, ezt mondod, egyszer megöleltelek, mikor meséltél a terápiádról. Micsoda terhek vannak a válladon, bárcsak segíthetnék. Mennyire esetlenül öleltelek meg, pedig sírnom kellett. 

 Elmondhatatlanul szeretem, hogy őszinte vagy. Nekem mindenki hazudik, elfáradtam belé, csak te mondasz igazat mindig. Félsz tőlem, mindig ezt kérdezed, miért félsz tőlem? Nem félek, felelem, csak szorongok. Ez nem igaz, ezt mondod és hogy nem érted, hogy miért. Én sokat hazudok neked, erről is, persze, hogy félek tőled, félek, mert tudsz bántani. Össze kéne költözni, ezt mondtad ma. 

 Mennyire tudsz zavarni! Néha ütni akarlak és az arcodba üvölteni, mikor nem akarsz hallani, vagy magadban nem bízol. Ma gondoltam először igazán arra, milyen szintű mazochizmus volt a részemről ezt a filmet veled csinálni. Micsoda beteg dolog. Ki tenné ki magát önként ennek? Az is csak ma jutott eszembe, hogy egyszer majd nem leszel, hogy végzünk itt, kapunk egy diplomát, és talán nem beszélünk utána soha többet. Lesz egy nap, körülbelül egy év múlva, amikortól már nem leszel az életem része, és talán összefutunk majd az egyik kocsmában, ahova mindketten néha járni szoktunk, és megölelsz, és megkérdezed, hogy vagyok, maradsz, amíg elszívod a cigarettád, aztán mész, mindig sietsz, akkor is sietni fogsz

 Ha nem vagy, nem marad már nekem semmim sem. Rólad álmodtam, azt mondtad, hogy szeretsz, és akkor eszembe jutott, hogy pár év múlva még mindig úgy leszek a telefonodban, hogy "hanna suli". 

 (odaadtam neked az Őzet. nem tudom, hogy olvasod-e már, de majd' belepusztulok, hogy vajon fogod-e érteni)