2024.01.10

  Annyi dolgom van már megint, hogy belepusztulok. 

  Későn végeztem, ahogy kiléptem Krisztián lakásának az ajtaján, már éreztem, hogy gyűlnek a szememben a könnyek, hideg volt, mikor a metró a Móriczhoz ért, kapkodtam a fejem, de hiába. 

 A Bohémba mentem, ott a kinti részen fűtőtestek izzanak és olcsó nagyon. Rumos teát ittam, cigarettáztam, csak félig figyeltem bármire, alig ettem ma, hamar megéreztem az alkoholt. Magamat szidtam, hogy minek szorongok már megint, a szilveszterre gondoltam, hogy milyen jó volt Marcival összebújva táncolni, és hogy azt mondta, én vagyok neki az otthon. 

 Én mindig fáradt vagyok, ezt te tudod a legjobban. Nem alszom nyugodtan, sokat álmodok, beszélek és mozgok, nem pihenem ki magam szinte soha. És már nem tudom, hogy mi változtatna ezen, szombaton elutazom, ez jó, itt kell hagynom ezt a várost, a szorongásaimat, azt a rengeteg mindent, ami nem úgy, ahogy szeretném. 

Ha őszinte akarok lenni, én azt gondoltam, hogy hiányozni fog a szomorúság, de nem. Félek, irtózatosan félek, hogy megint zuhanni kezdek, mint novemberben, lassan zuhanni, és nem veszem észre, csak amikor már benne vagyok. Legszívesebben megbontanám ezt a bort előttem, de nem lehet, holnap kilenctől vizsgázom, és már elmúlt éjfél. Nekem nincsenek kilátásaim a jövőre nézve. Múlt héten, mikor az intézetvezetővel beszéltünk Petivel, azt mondta, hogy a tehetséges hallgatókat küldik külföldre, akik jó filmeket csinálnak, akikben látnak potenciált, akiket megéri. Negyven perces beszélgetés volt, ebből huszonhétben megállíthatatlanul folytak a könnyeim. 

 Milyen nagyon jó volna most Marcival, de én a távolságot gyakorlom, hogy ne tőle tegyem függővé a boldogságom, vagy hogy jó-e a napom, hogy legyen saját világom, aminek ő nem része, életem, ami nélküle is teljes. Iszonyú nehéz nem görcsösen kapaszkodni belé. Sokszor veszem elő a telefont, azt lesem, hogy elérhető-e, érzelgős üzenetet akarok neki hagyni, de már alszik, szóval nem teszem, jobb így. Megnézem, talán lejárt a mosásom, már megint nem maradt semmi holmim, nem hiszem el, hogy nem tudom levedleni ezt a gyerekes szétszórtságot.