G

 Ez teljesen nem illik a feldolgozásnaplómba, és ABSZOLÚT kilóg mindenből, de mégsem, mert figyelj, ha én tudtam - tudok - valakit ennyire szeretni - ráadásul Marci mellett is (vajon ki mást jelölne az M. -betű), akkor tulajdonképpen ez az egész - Marci, én, a kapcsolat - minden másról szólt. Minden róla szól.

2O22. November

El is felejtettem, mennyire kellemetlenül érint, ha álmomban szeretsz.

A héten bemutattál valakinek egy partiban - fogalmam sincs, hogy részeg voltál-e, és hogy mennyire - és azt mondtad neki, hogy egy éve együtt vagyunk. 

Nem vagy vicces. 

Én voltam vicces, mikor megmutattam, milyen remek házat éptítettem Simsben, de neked arra is csak az volt a reakciót, hogy beköltözhetsz-e, költözzek be veled, nevelgessük ott a gyerekeinket. Marcit majd kizárjuk. Ez az álmod, nem? Ezt kérdezted. 

A torkomon akad a levegő, és őrületesen szeretnék egyetlen őszinte mondatod hallani tőled. Ha nem kereslek, akkor is látlak, mindig ott vagy, mindenhol, pedig tudom, hogy kerülsz. 

A héten azt írtad ki instagramra: miért van az, hogy valaki engedi, hogy beleszeressünk, mikor ő más szeret? Azóta mar valami bent, bennem, annyira szerettem volna a címzett lenni. 

És ezt teszed, mert mindig ezt tetted, mert csak ehhez értesz. 

Fél éve vagyok együtt valakivel, de minek? Magamnak nem tudok hazudni, neked meg főleg. Szeretném azt hinni, hogy elhiszed, hogy boldog vagyok, hogy mással is, hogy megnevettet és hiányzik, de nem, ha valaki, hát te tudod, hogy soha, mert egyedül te látod, valójában hogyan nézek fel rád, ha jössz, vagy köszönsz, vagy csak vagy. És maximálisan visszaélsz ezzel, és mindegy egyes alkalommal, mikor csak lehetőséged adatik rá, te nem felejtesz el emlékeztetni, hogy én téged mennyire, és hogy érted őt bármikor, mert valahol mélyen élvezed ezt, a gyerekes rajongásom, az elnyomhatatlan  hiányt és legfőképp szeretetet. Bárcsak egyszer tudnál beszélni erről, bárcsak megmagyaráznád nekem, hogy miért, hogy miért nem tudsz elengedni. 

Megtorpanok, meg butának érzem magam, hogy belelátok ilyeneket, de tessék, minek piszkálsz engem másfél óta olyan dolgokkal, hogy én meg te, meg hogy mi hogyan, ha soha, soha egy kellemetlen pillanatra sem gondoltad valójában komolyan? Mondd el, bökd ki, valld be, mert ha volt, ha egyetlen egy ilyen pillanatod volt, akkor nekem megérte, akkor minden eddigi, és minden ezutáni lesütött szemet, gombócot a torokban, megszégyenült pillantást vállalni fogok, amit csak tőled kaphatok, ha szóba hozod, ha piszkálsz, nem érdekel, mert volt miért. 

Mert végül ez a legnagyobb kudarc, nem? Hogy itt ez a rengeteg, felfoghatatlanul sok szeretet, ami egyre csak nő és nő, de hova megy, hová tűnik, miért van, mit kezdjek vele? Belegondolni, hogy mind hiába, hogy az összes társérzelem, az aggódás, a törődés, a hiány, a csodálat, a rengeteg nevetés és figyelem, hová tegyem? Hová mennek, ha nem találnak célba? Hogyan lehet végigálmodni egy éjszakát valakivel, csak megfogni a kezét, a szemébe nézni, sokszor nem is mondani semmit, de érezni, tudni, hogy van, a pulzus az egekben, bizsereg a bőr, felkelni, és elfogadni, hogy a másik ebből semmit, de tényleg semmit nem élt meg? 

Mihez kezdjek ezzel a felfoghatatlanul sok dologgal, ami belőled maradt bennem? 

Mert M.-be nem importálhatom át, ne haragudj, én megpróbáltam, de képtelen vagyok. Addig nem, amíg ott vagy. 

És én PRÓBÁLKOZOM. Annyira, hogy egészen kimerültem, már egyáltalán nem is tűnök egésznek. Minden nap igyekszem találni valakit, valaki mást, aki felé fordulhatok ezzel a rengeteg szeretettel, de nincs, nem viccelek, ne nevess, tényleg nincs ilyen, mit csináljak, pedig már az is elhívott randizni, akibe kétésfél évig voltam szerelmes viszonzatlanul, és még ő sem, érted, még ő sem volt képes arra, hogy úgy ugorjon össze a gyomrom, mint amikor te a világ legnagyobb nemtörődömségével rámköszönsz. 

És most másról fogok beszélni, te ezt nem tudod, de ez most rólam szól. Hogy azt érzem, és bocsánat, nem tudok máshogy fogalmazni, azt érzem, hogy egy ponton elveszítem minden önuralmamat, minden megmaradt kontrollt az életem felett és kérdőre vonlak, és könyörögni fogok, hogy legyél őszinte velem, és addig megyek, ordítok, zokogok, amíg azt nem mondod, hogy nem, ne haragudj hanna, én csak vicceltem, nem gondoltam, hogy te ennyire, hogy neked ez ennyire. 

És én tudomásul fogom venni és megköszönöm, elmegyek és gyomormosásra nyugatózom magam, mint négy éve, és veszek egy pengét és egy meleg fürdőt, mert tudd meg, hogy nekem ENNYIRE gyengék az idegeim, és én már CSINÁLTAM EZT, és nem, NEM TE LESZEL AZ OKA. TE AZ ÖRÖMRE VOLTÁL OK, AZ EGYETLEN DOLOG, AMI MEGNEVETETTET, AMI MIATT MEGÉRTE FELKELNI, MEGFÉSÜLKÖDI, ODAFIGYELNI, HOGY MIT ESZEM, ÉS HA TE AZT MONDOD, HOGY NEM, AKKOR EZ MIND MEGSZŰNIK ÉS ÉN SOHA, DE SOHA, VAGYIS ETTŐL FÉLEK, NEM, RETTEGEK, SOHA NEM LESZEK KÉPES ÚGY SZERETNI SENKIT, MINT TÉGED, ÉS AKKOR MI ÉRTLME AZ EGÉSZNEK, MI ÉRTELME ENNEK AZ EGÉSZ BORZALOMNAK. Hogy benne vagyok egy kapcsolatban, ami nem jó, járok egy egyetemre, amit nem szeretek, választottam egy hivatást, amit nem akarok csinálni és nyilvánvalóan az egész eddigi létem itt egy szélhámosság emiatt. Annyi mindenem van, és annyi minden vagyok, de minden mögött csak a kiüresedettséget érzem, és hogy nem jó, mert nagyon fáj belül. 

Szóval nagyon, de tényleg nagyon félek attól, hogy én kérdezek majd tőled, és te nemmel felelsz, mert akkor nekem már az égvilágon semmi nem marad.