2023.11.05

 Dolgok, amikkel toxikus kapcsolatban állok: 

- az egyetem 

- a 8E busz 

- tejtermékek 

- a szakítás 

- Budapest 

... 

 

 Ma Girlst néztünk Liluval, két takaró alatt, délutáni pihenés gyanánt, amikor írt Marci (valami faszság miatt) és én, kapva az alkalmon, gyorsan rákérdeztem, hogy összejött-e a lakótársa azzal a faszival, akihez most kiment Angliába. Mondta Marci, hogy nem, nem is szerelmesek már, mire én, én nyilván beszartam, hogy basszus, ez azt jelenti, hogy akkor ők szerelmesek, mármint Marci és a lakótársa. Ezt a félelmem Géza ágyazta meg a Borozóban, mikor megkérdezte tőlem, hogy ők együtt vannak-e, mert olyan. És én akkor féltem megkérdezni, hogy pontosan mire gondol, hogy látott esetleg valamit, amit én nem? Aztán ezek a bentragadt kételyek azóta burjánzanak bennem kitartóan, és ma, ma végre volt terepük a felszínre törni. 

 De ne félj, végül megtettem. Nem baszakodtam, kerek-perec megkérdeztem Marcitól, hogy van-e velük valami, mert bennem ezóta az eset óta dolgozik, hogy talán igen. Erre kifakadt, Gézát szidta (nagyon), és határozottan kijelentette, hogy nem, nincs semmi, nem is lesz soha. Aztán folytatta szegény Géza szapulását, amit én szörnyen sajnáltam, mert részben csak kifogásból használtam őt, vagy kevertem bele a nevét ebbe az egészbe, hiszen valójában már korábban is féltem ettől, és most így kicsit háríthattam a felelőséget, hogy ne tűnjek egy elviselhetetlen, féltékeny picsának. Megpróbáltam megvédeni, de ezen összevesztünk. Nem volt jó, de eléggé megkönnyebbültem, szóval végülis megérte. 

 Szörnyű volt visszaérni a városba, én ma sírtam is, hogy nem akarok, undorodom Budapesttől, a latyaktól, a reklámoktól, a tömegközlekedéstől, a kosztól, de legfőképp az emberektől. Azoktól legalábbis, akik fellöknek, eléd vágnak, aztán kigáncsolnak, akik egyedül befoglalnak egy négyest a buszon, akik visszaélnek a jóindulatoddal, hogy nem mered megkérdezni, leülhetsz-e a a benti ülésre a kettesen. Akik sör és húgyszagban úszva állják el az utat, akik hangosan játszanak a telefonjukon, vagy üvöltöznek, az agresszív részegektől. Akik a négyeshatoson hagyják a használt tűt. 

 Hasonló alakokkal körülvéve utaztunk tehát Liluval a vonaton, közben a korábbi kavargatásainkról beszélgettünk. Ez kéne most neked, jelentette ki (sugárzott az arca), szerintem pont erre van szükséged. De ahhoz ismerkednem kéne, feleltem, az meg nagyjából lehetetlen, de tényleg, naponta van egy ilyen poszt a redditen. Megdolgoztatott minket ez a kérdés. De csak flörtölsz, esetleg csók, aztán csá, mondta Lilu, az sima. Nem, mert én bújni akarok. Á. Az úgy nehezbb. Hát igen, mondtam. Házibuli kéne. Talán tényleg az kéne. A várakozás mindkettőnket felpörgetett kicsit. Tervezni kezdtünk. 

 Bújni akarok, mert annyira nagyon hiányzik kapcsolatban lenni. Hát, ha már mindig erről beszélek, nem hagyhattam ki most sem. Nagyon szerettem kapcsolatban lenni. Pedig azt hittem, hogy képtelen vagyok rá, erre tessék, jött valaki, akivel belevágtam mégis. És először küzdöttem, sőt, harcoltam ellene, de ő kitartóan állta a csapásokat és szépen lassan törte át a bizalmatlanság- és megbántottságtéglából épített falamat, mire jó lett, elkezdtem élvezni ezt, a többes számot, a közös időt és teret. És mire már igazán komfortosan és bízva tudtam létezni benne, bumm, szétbasszta. De ettől még ezeknek a dolgoknak a szeretete nem tűnt el, az igény arra a rengeteg mindenre, amit csak egy kapcsolat adhat, az nem veszett el, sőt. 

 De mivel elég gyakran (túl gyakran) változik bennem minden, ezért remélem, hogy egyszer ez is átkattan. És akkor újra szeretni fogom a teám, az öblítőm illatát, szeretni a lejátszási listáimat, amiket külön a 8E-re készítek. Az olvasáshoz főzött kávét, sétát a Gellértre, a lassú zuhanyt, a boldog, megszakítás nélküli alvást, amikor bűntudat nélkül gondolhatok arra, amire és kire csak akarok.