2023.11.03

 Oké, tudom, most pár napog nem írtam, de (!!!) gyerekre vigyáztam, és beteg is voltam, aztán partiztam (még mindig betegen), úgyhogy én teljes mértékben megbocsájtok magamnak. Szóval minden rendben. 

 Nagyon elfáradtam. Lilu mondta tegnap, hogy ez van, mármint velem, és azta, szóval mennyire banális, mennyire egyszerű, de tényleg, egyszerűen nagyon elfáradtam. Intenzív és megterhelő volt ez az elmúlt pár hónap. És felismertem, és most  vidéken vagyok (Héhalomban, big menőség) és Liluval vagyok, és cigizünk a kazánban, és újra írok, és már alig vagyok beteg, és most minden kicsit jó. És kapok levegőt. 

 Ráfüggtem dolgokra. Ráfüggtem a Nagy Ő-re (főleg a reddites kibeszélő posztokra!), a Forma 1-re (tudom, mi a fasz), és a Sztárboxra is kicsit. Amikor Árpa Attila harminc másodperc alatt elpicsázta Nagy Ervint, szóval az egy igazi pillanat volt az életemben, egy olyan, ahol azt éreztem, hogy élek, boldog voltam és izgatott, és nevettem (nyilván), és még bosszankodni is volt erőm, hogy ne már, hogy ennyi volt az egész. Ezek a kapaszkodók, TUDOM, de az insta reels videófolyamom már gyakorlatilag csak Leclercből áll (és kicsit Sainzból) (és nagyon kicsit Russelből), és ne mond nekem, hogy te nem meresztetted rájuk már legakább egyszer azokat a szexi szemeidet. 

 És tegnap elkérte az instám egy fiú, és ma megdicsérték a kisugárzásom, és lenne, aki vacsorázni visz, szóval lassan, nagyon lassan, de lebegek vissza. Ennek a bejegyzésnek pl., simán lehetne az a címe, hogy "Hanna visszatér", de sajnos dátumozni kezdtem, meg amúgy elég cikin is hangzik, szóval mindegy. És előkerült a kedvenc kabátom, és most megint esik az eső, amit szeretek. 

 Persze, hiányzik Marci, nagyon hiányzik. De ez már másféle hiány, ez feldolgozható, ez kezelhető, ezt már szinte tudnám a markomban tartani, összegyúrni, kihajítani egy panelból. Nem szúr, csak lebeg - igaz, mindenhova bekúszik, de már tudom, és figyelem, és - ha csak egy órára is -, de ki tudom zárni. 

 Mert most nem egy általánosság hiányzik. Most az hiányzik, ahogy zuhanyzás után elpakolja a ruháit, a keze melege, amikor sorozatot nézünk. A tejhabja, amit készít, ahogy az új kamerájáról beszél, ahogy a fogát mossa. Mindig más, de az határozottan, erősen, ezeket meg tudom fogalmazni, van jelenlétük. Bizonyos értelemben nehezebb, mint eddig. 

 De ez egy másik lét itt, és ne haragudj, de ezt nem tudom jobban megfogalmazmi. Itt fával fűtenek és dombok vesznek körül. A dombokon, mert régi településről van szó, temetők vannak, mert a halottaknak fent van a helyük. A domboldalon domborművek, rajtuk az adományozók nevei. Az egyiken a papámé, Szabó Imre, aki alkoholisa, és nem is tudom, hogy szól-e hozzá bárki. 

 Annyira fáztam a láz miatt, hogy az összes izmom görcsbe merevedett. Ez most ilyen, most egy görcs vagyok, de már engedek, lassan, de felengedek.