2023.10.22

 Én sosem szerettem a humorod, de most felfoghatatlanul hiányzik. 

 Most értettem meg, mennyire egyedül vagyok nélküled. Te folyton pörögsz, rengeteg ember vesz körül, könnyen beszélgetsz és teremtesz kapcsolatot, nem feszengsz szociális szituációkban és sosem aggódsz, hogy helyes-e, amit mondasz. Szerethető és szórakoztató vagy. Veled lehet beszélgetni, te tudsz figyelni a semmire, neked nem kell mélység, hogy lekössön. Nem tudom elmondani, hogy ezt mennyire irigylem tőled. Nekem te vagy a legjobb barátom.  

 Most minden próbálkozásom arra irányul, hogy ezt megtartsam. Tegnap listáztam, hogy mi az, amit szeretek magamban, és ez olyan hosszúra és szépre nyúlt, hogy gyakorlatilag leskicceltem a tökéletes embert (magamat). Nem mondom, ez némiképp megnyugatott.

 És már nem is tudom, hogy mitől félek igazából. A diplomafilmtől, oké, meg a rengeteg más egyéb tehertől, amit a nyakamba vettem, rendben, tehát hogy beszéd Debrecenben, meg Don Juan, meg félmilliós esszé, oké. Meg hogy az összes barátom lemorzsolódik, és sosem fogok újakat találni, mert annyira félek beszélgetéseket kezdeményezni, meg, hogy megint őszinte-részegre iszom magam, és a nyulam haláláról nyüsszögök tizenöt embernek egy idegen lakásán, meg hogy egyedül fogom felnevelni a lányomat a gyerekkori hálószobámban a szüleim házában, és a hízástól is félek, meg hogy kialakul egy gyulladásos-bélbetegségem, ami miatt majd félóránként sprintelhetek a mosdóba és szetoridokkal kell szúrnom magam (amitől persze meghízom). Ezektől mind, legalább ugyanennyire attól, hogy senki nem lesz képes úgy szeretni, mint te. 

 Szerintem vannak emberek, akiket egyszerűen csak iszonyú nehéz szeretni, mármint tényleg szeretni. Nem tudom, hogy mi választ el ebben másoktól. Megint tépkedem a bőrt, pedig megfogadtam, hogy leszokom róla, ahogy az ujjropogtatástól, a körömkaparástól és a száj- és hajtépkedésről is, de tényleg kurva nehéz, mégis mit szoktak csinálni az emberek, amik nem cigarettáznak, vagy esznek? Már koncentrálok, a gyulladástól és a fertőzésektől is félek, meg hogy lekopnak a fogaim, és képtelen leszek rágni (huh).  

 Én nem tudom neked leírni, hogy milyen hideg itt most minden. Ha beférne, rizslámpát vennék, de nem, összenyom a pici tér, a rengeteg fölösleges holmi (aminek egy részét melletted halmoztam föl), és a nehéz, mindent átfogó szorongás. Az emberiség ellen elkövetett bűn volt ide hidegfényű lámpát tenni, ráaadásul a plafonra, főfényként, nehogy legalább egy hangulatos dolog legyen ebben a sáros és menthetetlenül szmogos őszben. Ilyenkor egyszerűen nem jó és működőképes semmi, és viccelni szeretnék, az elbaszott fahéjacsigámmal, a soha meg nem tanult etűdjeimmel a zongorán vagy akár a színházi rendezésemmel, de még belegondolni is fárasztó, hogy mennyi minden van, ami nem úgy, ahogy szeretném. 

 De ez megint egy jobb nap. Már - képzeld - nem sírok. Egyáltalán. És kapok levegőt, és megmostam a hajam, hidratáltam az arcom, főztem teát. Szerettem az arcom a tükörben, fogytam két kilót. Olvastam, egy keveset. Megnéztem egy vizsgafilmet, elintéztem pár dolgot, beszélgettem emberekkel, rendet raktam a szobámban. Ha nem ezt az időből kiragadott pillanatot nézzük - jól vagyok. Én a helyedben már nem aggódnék magam miatt. Nekem az általános létállapotom az egyedüllét, tehát, ha eddig, akkor most is meg fogom oldani, és megtanulom, mert ezt elfelejteni nem lehet és nem szabad. 

--- itt akartam abbahagyni az írást, de most küldtél egy videót - megint. Állandóan videókat küldesz. Gyűlölöm a szívdobbanást, a várakozást, a válaszírást, és annyira, de annyira tisztán és őszintén tudok örülni neki, hogy az még magamnak is giccses (pedig ez viszonlag ritka). Nem mondod, de neked is én vagyok a legjobb barátod. Vagyis nagyon szerentém ezt hinni. És neked is fontos, az biztos, hogy fontos vagyok, és egy gonosz kis részem, amit egyben a legjobban, vagyis kifejezetten szeretek magamban, az örül ennek, ujjong, hogy videót küldesz, hogy megnézel valamit, és rám gondolsz, hogy elolvasod, hogy mit reagálok rá. Mert embereket nem lehet csak úgy kitépni, kiszakítani, ezt te tudot a legjobban, te, aki olyan fájdalmat hordozol magadban, aminek már a gondolatától is sírok (oké, mitől nem?). 

 Nem válhatunk el, ne menj, küldd tovább a videóid, meséld el, ha történt valami vicces, mert akkor még a része lehetek, a részed vagyok.