2023.10.21

 Apa segített megértetni velem a szerelem matematikáját. Tulajdonképpen sokkal egyszerűbb, mint gondoltam. Mivel két dinamikus tényezőről van szó, és az egyetlen állandó a változás, így lefordítva a mi példánk Marcival valahogy így nézhetett ki; mikor összejöttünk, szeretett 95-ön, szakításnál lehetett 60-on, szerdán lement 40-re. De hogy holnap ebből 20 lesz-e, vagy 80, azt abszolút nem tudhatom - és ő sem. Most ez a bizonytalanság tart össze. 

 És igaza van, abszolút igaza van abban, hogy Marci tulajdonképpen nem tud megbocsájtani egy csókot. Oké, még nem tud, semmi nem garantálja, hogy később nem fogja-e, de ez már annyira kielégítő számomra, ez az új perspektíva, gyakorlatilag ezt kellett csak hallanom, hogy a felelőség igazából eloszlik, és ha ezt nem tudná, ha ezen képtelen túllépni, akkor valójában ő az, aki tönkrebaszott mindent. Vagy legalábbis kivette belőle a részét. 

 Ma írt, hogy visszahozná a nála maradt holmimat. Nem fogok belemenni, hogy ez hol, hogy és milyen erejű ütésnek felelt meg. 

 De nekem van, aki vajas popcornt hoz este, és aki képes lett volna kifizetni egy Airbnb-t, csak hogy lemenjek egy másik városba feltartani a középső ujjam, van, akit nem zavar, hogy eláztatom a pólóját és hogy túl sokat dohányzom. Ha nem 16:12 lenne, még pálinkát is töltene, ezt biztosan tudom. 

 Anna azt mondta, hogy tudni kéne, hogy ki az a Marci, szóval, a létező legegyszerűbb módon fogom orvosolni ezt a problémát, és bemásolom a levelet, amit neki írtam, és ami végül minden baj forrása volt. 

"Kedves Marci! 

Tudod, hogy nekem ez az elsődleges nyelvem, az anyanyelvem - az írás - szóval most ezért így. 

Nagyon hiányzol. Minden nap, mikor hogy, van, hogy elementáris erővel, van, hogy egészen észrevehetetlenül, a bőröm alá kúszva. Nem azért mondom el, mert rosszat akarok, hogy neked rossz legyen, hanem mert azt gondoltam, hogy tudnod kell. Hogy milyen sokat jelentettél. 

Segítettél nőnöm, közelebb kerülnöm magamhoz, megérteni rengeteg viselkedésem, szokásom, hibám és erényem. Onnantól szeretem magam, hogy a te szemeden keresztül néztem rám. 

Valószínűleg örökké hálás leszek neked. Ezekért, és még rengeteg dologért. Hogy megnevettettél, hogy végighallgattál, hogy annyiszor megöleltél szorosan, hogy ne essek szét. Hogy pótolhatatlan eleme voltál a mindennapjaimnak - és nekem. És én most nem is igazán tudom, hogy hogyan létezzek nélküled. 

Minden hiányzik - a reggeli habos kávé, a kezed himbálása, a lefekvés előtti végtelen pillanatok. Hogy mesélhessek az álmaimról. Hogy mesélj a napodról. A lustán elszívott cigaretták, a sorozatnézés miatt kihagyott órák, a sakk, a bugyuta viccelődések. A bőröd illata, a hajad tapintása. 

Mostanában én is rosszul alszom - tudod, amúgy is félek a sötétben -, de veled elviselhető, sőt, jó volt. És olyankor ránk gondolok, hogy mennyit mindent csináltunk, és nem, hogy mi az, ami csak terv maradt. Hogy milyen jó lenne neked elmesélni bármit, mert már pontosan tudom, hogy fogsz reagálni. Még a hanghordozásod is hallom hozzá. És nevetek rajta, és nagyon fáj. 

És most elköltöztél, és egy olyan helyen laksz, amit már talán sosem fogok látni. És aztán velem is történik majd rengeteg minden, aminek már nem leszel része, és mit tudnék tenni, vagy mondani, amitől ez nem töltene el ennyi szomorúsággal? 

Fel sem fogom, mekkora űrt hagytál magad után. Csodálatos ember vagy, az egyik legtisztább és legszebb lélek, akivel valaha összesodort az élet. Annyira hálás vagyok, hogy lehettem veled, hogy rám is átáradt a te végtelen szereteted és jóságod. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyire jó, igazán jó és teljes lesz az első szerelmem és kapcsolatom. Ez minden, amit valaha kívánhattam. Sosem fogom elfelejteni. 

És tudom, hogy a legjobb döntést hoztuk, amikor elköszöntünk egymástól. Mert máskülönben most nem lehetnék az életed része, nem írhatnék neked, nem ihatunk meg egy fröccsöt a Hattyúban, még akkor is, ha utána annyira fáj. Hiába változtunk és fejlődtünk együtt, elsodródtunk, de ezt te is tudod. Tudom, hogy hiba lenne újrakezdeni, csak azért, mert most még ennyire intenzív, és annyival, de annyival könnyebb lenne veled lenni, és meg nem történtté tenni mindent, de hiba lenne. “And I’m sorry I left, but it was for the best, though it never felt right”

Hát, remélem nem haragszol, amiért ezt elmeséltem neked."